1996-ban kezdtünk táncolni a nagycenki Szüreti Napok színesítése céljából. A nagycenki Széchenyi István Általános Iskola megbecsült és közkedvelt tanára Erdősi Ferencné szárnyai alatt folytattuk tevékenységünket. Iza Tanárnő segítségével az évek során állandó vendégeivé váltunk szűkebb régiónk különböző rendezvényeinek, így falunapoknak, báloknak, fesztiváloknak, de vendégszerepeltünk több európai országban is. Egyre népszerűbbek lettünk, így a pályázati lehetőségek jobb kihasználásnak céljából, 2003-ban megalakítottuk a „Czenki” Hársfa Néptáncegyesületet Iza Tanárnő vezetésével, amelyet később Cseh Tímea vett át. Célul tűztük ki a magyar néptáncművészet megóvását, a helyi hagyományok őrzését és az utánpótlás-nevelést is. Csoportunkat 2000-ben felkarolta Szalay Katalin, akinek művészeti vezetésével állítjuk színpadra koreográfiáit. Az egyesület nem csak nagycenki fiatalokból áll, hanem tagjaink között tudhatunk táncosokat a környező településekről is, többek között Ebergőcről, Sopronból, Fertőszentmiklósról, Kópházáról, Hidegségről.

Repertoárunkban megtalálhatóak az ország különböző tájegységeinek táncai (Duna-menti, dél-alföldi, szatmári, bodrogközi, szili, kalocsai, sárközi, somogyi, rábaközi, székelyföldi és mezőségi táncok).

Próbáinkat Nagycenken a Széchenyi István Általános Iskola próbatermében tartjuk minden héten szerdán, ahol minden táncolni vágyó érdeklődőt szeretettel látunk. Szintén itt működik a Cinege Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nagycenki néptánc tagozata, ahová szeretettel várnak minden gyermeket.

Kövessen minket a Facebookon és az Instagrammon!!!

Galéria  Kapcsolat  Támogatás  Blog